Vackor

Vannak még tündérek, mondom én mindig. Csak néha egész fura alakot öltenek, nyakiglábak, kicsit borostásak, jóképű fiatalembernek álcázzák magukat.

Tudtam, hogy ma hozzák meg a nyomdából az újságunkat, de este nem mentem föl egyébként, viszont délután az a gondolat futott át rajtam, hogy pofátlanság lenne-e Zolinak szólni, hogy hazafelé menet majd szálljon le itt és dobjon be nekem egy újságot. Nem is annyira a saját írásom izgatott - az szokott lenni máskor is - hanem a többieké, amiket nem ismerek, és már nagyon akartam látni az egészet. De aztán úgy döntöttem:
1. pofátlanság - itt dekkolt szegény, egész nap, esküvő, keresztelő, misék, örül, hogy végre hazamehet, szombat esti menetrenddel ez a kitérő, akárhogy nézzük, legalább negyedóra plusz.
2. felnőtt ember nem lehet ennyire kíváncsi, éppolyan jó lesz látni azt az újságot holnap reggel, mégha akkor nem is tudom rögtön elolvasni.
3. önfegyelem is van a világon.

Nem szóltam.

Hat óra körül egyszercsak csöng a mobilom: - Otthon vagy? Vigyek neked újságot?
- Mondták már, hogy gondolatolvasó vagy? Meg tündér... meg minden... :)

Még másfél óra volt a zárásig.

Most várok, várok, de semmi. Úgy felejtette el, ahogy pillanatnyi ötlet vezérelte jószándékában eszébe jutott. Most már a metrón lehet. De nem csörgök rá, miért venném el a tündérségét? :)
Majd holnap jót nevetünk az egészen.

És tulajdonképpen én úgy szeretek mindig várni valamire :)