Vackor

Kitaláltam, hogy ma nekem jó napom lesz! Békés, derűs, örömmel, meglepetéssel, mosolygó emberekkel. Reggel még otthonról fölhívtam az egyik nénimet, aki sokadszorra elrémüldözte, -szörnyülködte, hogy döglött patkányt találtak a szomszéd ház kerti dzsungelében, és ő már az ablakot se meri kinyitni, nehogy beugorjon (gondolom, egy élő) és különben is ez az egész világ, fúúúúúj!

Na, kezdetnek....... Én meg azt hittem, majd azt mondja, hogy .........

Aztán befelé menet még befutottam a boltba, mert most nincs étterem, mire sorra kerültem a pénztárnál (idő kicentizve), leállt a gép. Jött a másik nő a másikhoz, beült, újra beütött mindent, ő meg nem tudta kihúzni a fiókot. Mondtam, hogy hagyja, majd este bejövök a 60, -Ft-omért, de nem hagyta. Ezalatt elment "a" busz. Így pontban nyolc óra két perc volt, amikor nyitottam az irodaajtót, és közben hallottam, hogy már csöng a telefon, de mire beértem, épp letette (a főnököm). Hurrá. De ilyenkor mégse akartam visszahívni, mert hátha mégse ő volt, és mégiscsak szabadságon van. De ő volt, mint ez később kiderült, amikoris lazán megkérdeztem, hogy, ugye, az előbb is? Ebből érezhette, hogy ott voltam ám én!

Az ügyelet azért jó, mert ahelyett, hogy a magad régóta eltervezett munkáival foglalkozhatnál, mindenki másét végezheted, amik a legváratlanabb módon és időben bukkannak elő. A héten rájöttem, hogy az ügyelet is egy bizonyos lelkialkatot kíván meg, a legtöbben nem is szeretik vállalni, mert dönteni kell, pörögni, jól el lehet fáradni benne.

És dógoztam, egész nap. Egy mosoly se jött szembe, délután még a kollegám is elment, onnantól teljesen egyedül voltam, de hát félni csak a kutyáktól szoktam, azt meg ide úgyse engednek be, a többit valahogy megoldom.

Aztán este lett, aztán eltelt ez a nap is.

De holnap jó napom lesz biztos! ;)