Vackor

Na, szóval, hétfőn reggel elhúzok táborba és csak vasárnap délután jövök haza. Ugyanoda megyünk, ahol tavaly voltunk, bevált, ideális táborhely. Nagyjából ez az egyetlen, ami ideálisnak tűnik az idei táborban, mert sokminden más bizonytalan és szinte kilátástalanul nehéz.
52 gyerekkel-fiatallal megyünk, két hasonló alkatú, stílusú, de eltérő mentalitású medve. Magára maradt közösségünknek ketten vagyunk olyan vezetői, akiknek ebben évről-évre, minden ellentétet félretéve, össze kell fognunk, hogy a tábor jó legyen. A többi felnőtt szülőből van...

Az a baj, ahogy öregszem, úgy érzem egyre jobban a felelősséget. Huszonévesen a saját csoportomat egyedül is elvittem (kétszer is volt ilyen), de ha ketten-hárman mentünk is velük, akkor is például lazán megaludtunk hálózsákban szabad ég alatt a Duna-parton, semmitől se féltünk... Most se én félek, őket féltem mindentől.

És az idei tábort nehezíti egy lelkiismereti kérdés is: visszaengedjünk-e a fiataljaink közé egy olyant, aki már sokmindent megjárt, de ide most visszavágyik, vagy ellökjünk-e egy talán megkapaszkodni akaró kezet? Mennyire "zavarja" a józan ész döntését, hogy élni is kell, amit hirdetünk?

Újkáplán, bár az ő faluja több, mint 60 km-re van tőlünk, azt ígérte, egy-két este átjön, mégse legyünk annyira atyátlanok. Lesz öröm, ha megtudják a gyerekek!
A többit meg rábízzuk a sok-sok őrangyalra, lesznek ott bőven, gyűlést tarthatnak körülöttünk :)

Akik viszont az egész táborral csak jól járnak, azok a kedves olvasók! Ugyanis, amíg távol leszek, többet fogok írni, mintha itthon volnék. Ütemezett bejegyzésként minden reggel hét órakor meg fog jelenni egy-egy vers azaz haiku (lehet azt is kommentelni), mígnem vasárnap este prózában megjelenek én.

Vigyázzatok magatokra, gondoljatok ránk és ne sokat essen az eső!