Vackor

Jaj, mit műveltek velem! Szomorú alkalomból találkoztunk, az egyik közülünk való fiú temetésére jött össze ma délután a régi csapat, akkoriban az egyívású fiatalság jobban egybetartozott. Szanaszét vagyunk most már, kevesen maradtunk itt, a környéken.

Ahogy a szertartás után örülni kezdtünk egymásnak, egyszercsak valaki engem is elkap: - Hát, te semmit sem változtál! - mondja és erős kézzel, lelkesen, a nyakamnál fogva megbicegteti a fejemet. A nyakamnál, engem! Vannak ilyen emberek. Riadtan hátrahőkölök, nem érti, mi bajom van. - Nem szereted? (Méér, van, aki igen? :o

Jó, jó, tudom, hogy az alkati probléma, hogy azon a szinten, ahol a normál embereket átölelni szokták a válluknál, nekem a fejem esik az emberek keze ügyébe, de akkor se kéne ilyet. Egyből úgy éreztem, hogy fáj, szédülök, végem van és már meg is volt a napi torna.

Amikor aztán még mentem be a sekrestyébe, Zolinak is elpanaszolni, hogy jártam, a következővel vigasztalt:
Egy férfi áll a medence szélén és kérdi az úszómestert: - Leér a lábam a nagymedencében?
- A lába biztos le fog érni, csak a feje nem látszik ki.

Na, ennyit a kis mackókról :))