Vackor

... áldd meg ezt a hajlékot, legyen benne egészség, tisztaság, alázat, jóság, szelídség, ..... - hangzik a lakásmegáldás imádsága. (Ez most a horgonyba való lenne: amit lakás- vagy házszentelésnek hívunk, azt egyszer szokták tartani, új ház építésekor vagy új lakásba költözéskor, ami így vízkereszt táján van (egészen hamvazószerdáig belefér) az a lakások megáldása, ezt minden évben lehet.) Ilyen is volt kedden, úgyhogy idén már nem lesznek áldatlan állapotok itthon, legalábbis nagyon remélem és nagyon elhatároztam. Ha mégis leírnám a rendet rakok vagy a rámolok kifejezést, annyiszor fizetek a kedves olvasóknak egy ..... egy ....... egy málnát, vagy inkább küldök egy mézes csókot :)

Nagyon-nagyon jól sikerült kedves, szép este volt, elég hozzá annyi, hogy hétre jöttek és majdnem tizenegy volt, amikor szedelőzködni kezdtek, hogy talán most már mégis. Volt komoly beszélgetés is, vidámság is, persze, vacsora is, folyamatos jóltartással, sőt még a tavaly magunk gyártotta, egész asztalt beterítő memoryval is játszottunk, körbekönyökölve, és végre Camino-s mesélés is! Ami pedig van, az egy zsiráf. Kaptam :)
Akkora, hogy helyből kinéz az ablakon :D
Én rögtön tudtam, hogy miért kaptam, ők is, hogy miért fogtak össze, ha már nekem nem elég a józan ész, az orvosi utasítás, semmi. Hát akkor itt a zsiráf, hogy mindig figyelmeztessen. Zsófinak neveztem el, kezd megszokni itthon.

Aztán az örömet mostanra a döbbenet váltotta föl, tegnap kaptuk egyik volt káplánunk váratlan halálának hírét. 2001-ben ment el tőlünk, nyolc évig volt itt, most egy Pest-széli városrész plébánosa volt, 46 évesen, pillanatok alatt vitte el a szíve.
Jártak ki hozzá többen is, no, majd egyszer én is megnézem, terveztem.
Tavaly nyáron itthon találkoztam vele az utcán, - mint minden rendes hegyi káplán, ő is visszajárt, - beszéltük is, hogy igen, megyek majd...
Most meg csak állunk és szedjük össze az emlékeinket István atyáról.....