Vackor

A hétvégén Kisbalázst köszöntöttük, ha már itt érte a 25, de csak szűk körben, nem vagyunk mi amerikaiak, hogy a börszdéjből csináljunk cirkuszt. Azért volt torta is, ajándék is, poénkodás is a negyedszázadossal :) (Rémes, tényleg a fiam lehetne, és mégcsak nem is a ha az első randim jól sikerül-turnusból!)

És szépen fél éve lesz mindjárt, hogy itt van. Ennyi idő után már illik, hogy róla is mondjak valamit; szabad, ő sem titkolja, és fönn is van az interneten, az újságunkban.

Balázs teljesen vallástalan családban nőtt fel, megkeresztelni is csak a nagymama kérésére vitték kisiskolás korában. A nagymama vitte őt templomba, hittanra, aztán, amikor a nagymama már nem vitte - kamaszkorában - el is távolodott az egésztől. Amikor visszatalált - de itt nem kell valamiféle páli fordulatra, egyetlen nagyhatású eseményre vagy személyre gondolni - már döntött.
Megvívta otthon a maga harcát - még szerencse, hogy nem egyedüli gyerek, legalább lesznek unokák - és most itt van. Itt van, tanúságot tenni Isten szeretetéről és fantáziájáról, Aki a legképtelenebb helyzetekbe is belelátja, amit Ő akar, de ehhez mi már lassan hozzászokunk.

Hogy mennyire fájhat neki az, hogy az övéi nem hisznek abban, amire ő az életét tette, erről így külön még nem beszéltünk, de elejtett félszavakból, a prédikáció gondolataiból megérzem. Rácsodálkozik nálunk az együtt templomba jövő családokra, az eleven, nyüzsgő plébániai életre, amiben nem volt része, és birkózik a gondolattal és a feladattal, hogy ő már felelős lelkipásztor.
És növekedik bölcsességben, korban és kedvességben.... :)