Vackor

Nálunk egész jól hózik. Fönn a hegyen már meg is marad rendesen, itt lejjebb még csak mutatja magát.

Remélem, be is fedi mindazok neheztelését, akik kedvesen írnak nekem, és én sorozatosan kedvesen nem válaszolok. Nem, nincs semmi (újabb) baj, csak semmiben nem érem utól magamat, így a levélírásban sem. (De nagyon szeretek levelet kapni, brumm! :)
Kicsit átrendeződött, fölborult most a világ, nem panaszkodás következik, csak helyzetismertetés.

A munka sok és az nem szenvedhet hátrányt (most a hétvégére is hoztam haza, muszáj lesz még belenézni, beleirkálni). Ráadásul, mostanában a szokásoson felül is több a vidék, nevezetesen Szolnokra ingázom.

Az óráimat kell tartani, bár múltkor éppen Szolnok áldozatául esett egy hétfő, mindent a munkahely se tolerálhat, az is nagy szó, hogy szeptembertől mostanáig sikerült megvédenem, és a továbbiakban is prioritása van. (A héten szerdán megyünk, éljen, elmarad a fogorvos ;)

Tornázni kell(ene) járni, ez már többször is elmaradt, hol munka, hol fontosabb. A fogorvos nagyjából félbehagyva, de azért igen.

Az egyetlen, ami az életemből elhagyható volt, az a plébánia. Immár hatodik hete csak vasárnap a misére meg az óra. A két fiú nagyon rendesen helyt áll az én dolgaimban is és mindenben. (Ebből meg kiderül, hogy nem vagyok pótolhatatlan, csak egy kicsivel több telefont és e-mailt igényel ez az állapot :)

A múlt hétvégén meg elutaztam egy, már korábban tervezett, "kötelező" továbbképzésre/lelkigyakorlatra, ami kötelező jellegét meghazudtolva valóban nagyon jó volt; sokat adott, szép helyen, jó társaságban. Csak egy baja volt: idő, idő, idő. Azzal teljesen el vagyok úszva, szinte nincs nap, amikor este 7 előtt hazakeverednék.
Most szombaton meg lesz egy nagy, egésznapos, önkormányzati rendezvény, a Biblia Napja a kerületben, még nyáron beválasztottak a szervezőbizottságba, de legalább már túl leszünk rajta. Hát így vágok neki a csendes, szép, várakozó adventnek.

Tegnap délelőtt viszont fölmentem kerttakarításra, levegő, emberek meg mégiscsak. Azért húzódott ilyen későre, mert az önkorm hozzánk vágott egy kis idén fölhasználandó pénzt kertrendezésre, abból föl tudtuk újítani az utak burkolatát, hetekig föl volt dúlva minden. Sokan eljöttek, kint dolgozni nem is nagyon akartam, marha szél volt, nem fázhatok meg, úgyhogy elvállaltam a hadtápszolgálatot, ahogy aztán kedvesen mondták: én voltam a szent fazék :D
Jó volt, a leghálásabb és -népszerűbb feladat, és attól, hogy a fiúk külön-külön időnként bekódorogtak a konyhába kicsit átmelegedni, előleget venni ebből-abból, pár szót beszélgetni, olyan otthonos íze lett az egésznek. Persze, mindig csak azért fordultak elő, hogy megkérdezzék, nem kell-e valamit segíteni ;)

Egyszer, éppen vittem ki a népnek valamit, nagy vihogásra mentem ki. Kisbalázs húzta a kukát, át a kerten, Zoli el akarta ismerni, hogy mennyire dolgozik: - Belevaló srác vagy! - mondta.
- Ebbe???????? - kérdezte az, elkerekedő szemmel. Visszhangzott a nevetésük, kezd magára találni ez a csöndesszavú gyerek is :)

Na, kábé ennyi, amikor álmomban megfordulva írok valamit, se tartalom, se értelem, csak életjel.