Maguk már egymásban se bíznak vagy mi a franc van? - kérdezte egy asszony ingerülten, hajnali fél hétkor, ma reggel a Combinón. Mostanában nagyon korán kell mennem, de mint rendes újság- és internetolvasó már mindenre föl voltam készülve. Azért a kora reggeli Moszkva téren is feltűnést keltett, hogy a nagy hernyó minden ajtajánál két-két tagbaszakadt BKV-ellenőr állt és csak a bérlet vagy a jegy felmutatásával lehetett felszállni. Dehát ez a dolguk, legyen nekik örömük, még a jóreggeltet is viszonoztam. (Megnéztem volna ugyanezt az akciót egy órával később is, kétlem, hogy ilyen békésen zajlott.) A kora reggeli utasról azt kell tudni, hogy álmos, apatikus, mindenbe beletörődő, csak még öt percet szunyókálhasson, akár a villamoson is.
Tegnap reggel, amikor először észleltük az egészpályás letámadást, csak a meglepetés erejével hatott, legfeljebb elképedést váltott ki, különösebb indulatokat nem. Ugyanis, amint kigördült a villamos a végállomásról, és útközben a légy se, nemhogy ellenőrizetlen utas, az első megállóba, a Széna térre érve, fölszállt négy azaz négy (!) ellenőr!!!! Na, neeee.... szinte többen voltak, mint az utasok. És mit csinál az ellenőr? Ellenőriz. Jegyet. Bérletet. Két perccel azelőtt ellenőrzött utast. De a döbbenettől szólni se tudtunk, ilyen nincs, biztos csak álmodunk. Rosszat.
Aztán ma reggel minden ugyanígy történt, azaz egy különbség volt. Láttuk, hogy a megállóban ott áll a következő négyes csapat is, várva a következő villamosra. Míg tegnap az újdonság ereje, a váratlan kreativitás nyűgözött le mindenkit, a mai támadás már elemi ösztönöket szabadított el. Egyszerűen őrjöngtek az emberek. És ha ehhez hozzávesszük, hogy változatlanul nem ér le a lábam az ülésről, viszont kétpercenként ellenőrzik a bérletemet, el lehet képzelni, mit művelt a medve is! (És megint elgondoltam, hogy történhet majd ez fél nyolckor.)
Még szerencse, hogy holnap nem arra, és nem olyan korán kell mennem. Pedig olyan kíváncsi lennék a folytatásra! ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Akinek esze van, az leballag a Széna téri megállóhoz, nem cirkuszol ezekkel a "kapuőrökkel", és ott száll fel, hiszen úgyis csak kb. 100 méter. Reggel még jót is tesz a séta. Nekem eszemben sincs elővenni, és megmutatni nekik az éves bérletemet. Majd ha megfelelő színvonalon szolgáltatnak, akkor jogosnak tartom ezt a nagyfokú ellenőrzést, és még a bérletemet is megmutatom. Így csak felháborít az egész. Aki pedig potyázni akar, annak is eszébe jut, hogy a Széna téren is fel lehet szállni. Hajrá potyázók!
Akinek esze van, az leballag a Széna téri megállóhoz, nem cirkuszol ezekkel a "kapuőrökkel", és ott száll fel, hiszen úgyis csak kb. 100 méter. Reggel még jót is tesz a séta. Nekem eszemben sincs elővenni, és megmutatni nekik az éves bérletemet. Majd ha megfelelő színvonalon szolgáltatnak, akkor jogosnak tartom ezt a nagyfokú ellenőrzést, és még a bérletemet is megmutatom. Így csak felháborít az egész. Aki pedig potyázni akar, annak is eszébe jut, hogy a Széna téren is fel lehet szállni. Hajrá potyázók!
Bocsánat a duplázásért, nem tudom, hogy hogyan sikerült. :)
Kedves névtelen, kicsit elkeserítettél.
Nem cirkuszolok, kedves mosollyal megmutatom a bérletet az ellenőrnek és kész. Az esetek legnagyobb részében megköszönik. Nem a "kapuőr" és a járművezető tehet a bajokról. Sz@rból nehéz várat építeni. Őket kár piszkálni.
Ráadásul a potyázók helyett is mi fizetünk.
Jogi oldalát nézve: azzal, hogy felszállsz a járműre, szerződést kötsz a szolgáltatóval. A szolgáltatás ellenértékét vagy bérlettel, vagy jeggyel téríted. A potyázó szerződésszegő.
Miért is a tisztességtelenségnek drukkoljunk?
Kedves névtelen! Én se a potyázóknak drukkolok. A tisztességet önmagunkon kell kezdeni. Az ilyen magabiztos "majd akkor, ha..." feltételek nem érvek, csak gyáva felmentések. Ha folyton valamire várunk, sose jutunk előbbre.
Megjegyzés küldése