Akinek szeme volt a látásra és füle a hallásra, az már úgyis megérezte hetek óta, hogy ez a Vackor már nem az a kismackó, aki eddig írogatott. Ember lett belőle, fel kellett nőnie. És eltűntek az írásból azok is, akik a legkedvesebbek számára.
A játékos kedvű kismackó és a bocsok… most megcsöndesedtek … egyszeriben nem a kirándulások, a rejtvények, a gyerekek, a hittanórák jobbnál jobb ötletei, az egymást ugrató poénok a fontosak… tudják, hogy a játék most az életről szól… a gyógyulás reményéről, az Istenbe kapaszkodó hitről, a bajban is kitartó hűségről, az erősítő szeretetről.
Beteg az egyik. Túl hirtelen jött a tél, ősz volt még, napsugaras, békességes, új tavaszt ígérő. Vackor most elmegy a barlangba és alszik, átalszik mindent, fájdalmat, könnyet, szenvedést, a maga tehetetlenségét. Talán sok hónap múlva szebb napra ébred. Talán...
Hagyjátok. Hagyjátok álmodni kedves múltról és életet hozó jövőről...
8 megjegyzés:
Aludj jól, kicsi Mackó! Tavasszal visszavárunk!
Azért lehet, hogy néha fölébredek. Vagy álmomban fordulok egyet... :)
Jó, akkor brummogj ide egyet-kettőt, csak hogy tudjuk, hogy szépeket álmodsz... :)
Talán tavasszal az ébrenlét is szebb lesz... Várunk!
Brummogok majd mindig, ha mézért fölkelek :)
Gondolok Rátok. Csendben. Szeretettel.
Köszönöm.
Csinos a szerelésed. A kép is teccc.
Örrrr :)
Megjegyzés küldése