Vackor

Nem is meséltem még a gyerekeimről. Idén a nagyok lesznek a kedvencek, csuda helyes társaság, az enyéim alapból, de újkáplánéi is kaptak kiképzést rendesen, úgyhogy - kivételesen, tanár nyelven szólva - nagyon jól lehet velük dolgozni, értelmes, kedves, nyitott, belevaló társaság. Az újaknak, ritka dolog, de még a nevét se tudtam, asszem, egyszer voltam bent náluk helyettesíteni, de már szokjuk egymást. Szép lassan összefésülődik a két csoport, a lányok könnyebben, ők már egy kupacban ülnek, a fiúk még külön csapatban, de csibészkedni már tudnak közösen. Fegyelmezési gond nem volt eddig különösebb, az idei téma az Ószövetség, érdekes, fordulatos, tetszik nekik.

Most hétfőn az egyik legkedvesebb történetem volt, amiben Ábrahám könyörög az Úrhoz Szodoma és Gomorra bűnös lakóiért: Uram, ha ötven igaz lesz......, ha csak 45,...... és, ha 30?...de, ha 20,......talán, ha 10...
Dramatizáltuk, élvezték, nagyon aranyosan, ügyesen adták elő, és az örömöm, hogy az egyik új kisfiú - ő nem jelentkezett szerepelni - egyszercsak, teljesen beleélve magát, menetközben bekapcsolódott a játékba, elvéve az egyik enyém gyerek szerepét, Dávid meg hagyta őt tovább játszani, meg is köszöntem neki a végén.

A kicsik sokan vannak, én meg hétfőn nem igazán voltam formában, kicsit szétesett az óra. Főleg, mert megint van egy diagnosztizált, gyógyszerezett hiperaktívom (harmadikos korára a harmadik iskolájába jár) és még rá is tett egy lapáttal. Óra után mondom az anyjának, hogy gond volt, tudom, délutánra mindig túlpörög, felelte, nem különösebben izgatva magát. Jó, jó, csak ez így nem fog menni, mert nem viheti el egy gyerek az összes energiát, időt, figyelmet. Majd megoldódik, legfeljebb felajánlom, hogy különórát tartok neki.