Vackor

Csak egy gyors dicsekvés, nyafogás, életjel. A dicsekvés arról szól, hogy készítettem tegnap egy szerintem is jó anyagot, ma már meg is érkezett rá a visszajelzés, és tökrendes a főnököm, bár őt hívták, de én mehetek a további egyeztetésre. Az eredménynek örülök, a gesztus jólesik.

A nyafogás meg azért, hogy délelőtt megkaptam egy kincstári anyagot, és délután fél ötkor még a piszén pisze mackóorrom hegye se látszott ki belőle. Túl sokáig nem akartam bent maradni, inkább hazahoztam, aztán elő se vettem, majd reggel bemegyek korábban.

Holnap osztálybuli lesz, a múlt hét helyett azért tették most péntekre, hogy én is ott lehessek, muszáj. Eszünk, iszunk, mulatunk, szerencsére, mások is vannak, akik kölyökpezsgőn élnek. Nem tudom, milyenek leszünk így, kötetlenül, így még nem voltam velük. Holnap lenne egy blogbuli is, de két helyen egyszerre nem megy, sajnos.

Zoli édesapja bár még az intenzíven, de jobban van, stabil az állapota. A szíve rendetlenkedik még (azt mondják az orvosok, csoda, hogy kibírta, az ilyesmit nemigen szokták túlélni) és csúnyán összeégett. És bejelentett dolgozó, ez is megnyugtató. Azért ma már Zoli is tudott nevetni. A bajban pillanat alatt összeállt a csapat, káplán atya ment vele a kórházba, újkáplán pedig Spanyolországból hívta föl őt, nagyon jólesett neki. Én meg annak örültem, hogy ezek szerint zarándokunknak hangja is van, mert két hete már csak az sms az egyetlen kommunikációs forma közöttünk :)

Szóval, úgy röpült el a hét, hogy még arra se volt időm, hogy a fényképeket föltegyem egy albumba. Na, majd a hétvégén!