Vackor

A pince nálam maga az őskáosz. Ez családilag alakult így, aztán, amikor magamra maradtam, valamelyest kiürítettem, azóta már rég újra belaktam. Napok óta halogatom, hogy expedíciót vezessek le - táborra készülődvén - előkotorni a hálózsákomat és a számháború számait.

A számokat még édesapám készítette, ez legalább 15 évvel ezelőtt lehetett, akkoriban még sűrűn jártam táborozni, kirándulni. Csudaszép számok, sárga és szürke kartonon feketével megfestve, nem ám csak úgy ráfirkálva, és mindegyik szám szépen föl is madzagozva. Gondosan kellett mindig elpakolni, úgyhogy tudtam, ha megtalálom, azok ma is éppúgy használhatók. Ha megtalálom...

A pincében, persze, kiégett a lámpa, de ez csak átmeneti akadály volt. A hálózsákot - a ki nem lomtalanított hungarocell (mért nem jön érte a Kati, ha kell neki?), egy bőrönd és a télikabátok átrámolása után - várakozáson felül gyorsan és egyszerűen megtaláltam, természetesen, gondosan becsomagolva, mert ez azért reflexszerűen működik, még csak pinceszaga se lett. Hurrá, ez volt a fontosabb!

Na, de a számok! Csüggedten néztem körül, két szekrény, egy láda és úgy magukban is dobozok, táskák, és mégcsak arra se emlékszem, miben is voltak, évek óta nem kellettek. Igazán segíthetnél - gondoltam magamban. - Hülyeség - vágta rá a józan énem. - Megígértem, hogy viszem, tudod. És majd elmesélem, hogy ezt még te... a szülők közt van is néhány, akik még ezzel játszottak, biztos fölismerik. Kéne.

Aztán találomra kinyitottam az egyik szekrény egyik ajtaját. A polcon ott feküdt egy fehér doboz, rajta vastag kék filccel a felirat: Kazetták; fönt a sarkában pedig elmosódottan feketével: Számhábor; az ú már nem fért el. A dobozon belül is csomagolópapírba göngyölve az egész, még csak meg se fakultak.

Tudod, hogy nem érdemled meg? Nem is miattad, csak azoknak a gyerekeknek. De aztán visszatedd rendesen, nem érek rá mindig ezzel foglalkozni!

Érdekes, ott lenn a pincében milyen tisztán lehet hallani belül a hangokat! :)