Vackor

Bevezetés I. (drámai)
Jaj, csak a szőnyeg! Abból kijön, ugye? Mert a kő, az nem érdekes, azt fölmossák; a ruháim áznak a hideg vízben; a törülközőt hazahozom és kimosom, mert az is csurom vér lett, azt kaptuk kézbe először, de a szőnyeg! Az oltár vadonatúj szőnyege, a plébános úr büszkesége! Amire még a gyertyások se állhatnak rá, nehogy lecsöpögjön rá a viasz. Azt is sikerült összemaszatolnom, amíg átmentem rajta.

Bevezetés II. (szelídebb, biblikus)
A levita most nem ment el a sebesült mellett, mint az irgalmas szamaritánusban, hanem (szamara nem lévén) a kocsijába ültetette – attól se félve, hogy esetleg összevérezi – és szépen bevitte a Jánosba. Ott se érte be azzal, hogy két dénárt adjon a betegfelvételisnek, hogy gondoskodjon róla, hanem mindenáron végig akarta várni, mi lesz és majd hazavinni. De sikerült lebeszélnem, így csak ahhoz ragaszkodott, hogy addig marad, amíg ki nem derül, hogy egyáltalán fogad-e a János vagy tovább kell mennünk.
A sors játéka, hogy az ifjú pap most nem az enyéim közül került ki, hanem a külsőbb körből. Zoli bátyja volt az alkalmi mentős, akivel még sose találkoztunk. Beleillik a csapatba :)

Tárgyalás (józan)
Csak egy pillanatra vesztettem el az eszméletemet. Persze, hol történt? A hittanórán! Odaát voltunk a templomban, a gyerekek a padban ültek, én az oltárlépcsőn álltam. Csak arra emlékszem, hogy Andris kérdez valamit, én válaszolni kezdek, aztán már csak azt tudom, hogy lent fekszem a földön, rémült gyerekarcok néznek rám és sós ízt érzek a számban. Fejjel csapódtam be, mint a rakéta. A kőre. Föltápászkodtam, és elindultam befelé a sekrestyébe. Én, szerencsére, nem láttam magamat, de azt mondják, dőlt a vér a fejemből és a számból. Nyilván így is volt, mert egy pillanat alatt minden csupa vér lett a nyomomban, körülöttem és rajtam. Zoli volt a hős, ő látott el, de én is tartottam magamat. Mivel a vérzés aztán csillapodott, én magamnál voltam és járóképes, nem akartunk mentőt hívni, a bátyja vitt be a kórházba.

A sebkezelés fájt (szóltak előre) – a bal szemöldököm fölött repedt föl egy darabon – a koponyaröntgentől féltem (nem volt vészes), a neurológiai vizsgálat érdekes volt. És egy kis zúzódás is van a fejemen, de összességében ott volt a fejem alatt az őrangyal tenyere, ez biztos.
A diagnózis: nyaki gerinc keringési elégtelensége. Nem lep meg, de majd lesznek még vizsgálatok.

Most itthon vagyok, de ma este már fölmentem a templomba. Muszáj volt, mert éreztem, hogy belém költözött a félsz, márpedig élni kell tovább, egyedül. Vagy ilyenkor kiderül, hogy nem is annyira egyedül? :)

Zoli aztán föltakarított a gyerekekkel és befejezte az órát, ahogy máskor is szoktuk, tudtam, hogy efelől nyugodt lehetek. A plébános ma azt mondta, hogy nem baj a szőnyeg és kedves volt. Újkáplán még nem tudja Kárpátalján, hogy így sikerült a helyettesítés. Káplán atya tegnap délután átszaladt hozzám a világ végéről megnézni. Nevettünk, hogy most már a pap is jön hozzám vagy csak az aggódó jóbarát? :)