Vackor

A mackók angyalai...

A menetrend szerint csupán egyetlen percem lett volna, hogy a hegyről lejövő buszról átszálljak egy másik, a városba menőre; ezt vasárnap hajnalban kockáztatni, igen merész vállalkozásnak tűnt, mert, ha lekésem a csatlakozást, akkor húsz percig semmi, az meg már késő, úgyhogy inkább választottam a korábbit. Állok nálunk a megállóban a sötét éjszakában (jó, az előbb még hajnal volt, szóval 6,20, de vasárnap) köröskörül csönd, béke, nyugalom, az előbb még itt ment egy kutyasétáltató, de azóta egy lélek se messze vidéken. Jönnie kéne a busznak. Lesem a kanyart, mikor bukkan fel az orra, de nem. Ez egyáltalán nem, úgy, ahogy van, kimaradt az egész járat. Persze, nyilván két nappal előbb szólni kellett volna a végállomáson, hogy, bocs, de én ekkor utazni szeretnék, mert bizonyára hetek óta nem volt utas ilyenkor, minek fusson körbe?

Már éppen kesergek, hogy akkor mégis marad az egyperces, ha az ugyan méltóztatik jönni, én meg itt dekkolhatok még egy negyedórát, mert hazamenni már nem érdemes. Még jó, hogy nincs hideg.
Kisvártatva azonban a táskámban pittyeg egy sms: Most mondta a kalauz, hogy legalább 80 percet késünk... Gyors telefon: Ja, hogy még Békéscsabán? Nagy volt a hó meg a jég, lefagytak a váltók, sokszor álltunk sokat. Nem, akkor nem, addigra már nekem is dolgom van.

Ha jött volna az a busz, akkor most már javában a Rákóczi úton robognék....

Köszi, angyal, feküdjünk vissza! :))