Így még úgyse láttátok a medvét, bőg. Pedig nagyon nem szokott, nem is tudom, mikor utoljára, az elmúlt egy-két évben nem emlékszem ilyenre. De most olyan rettenetes feszültség van bennem, olyan volt ma is az egész nap - persze, majdnem este kilenc volt, mire hazaértem bentről, és ez nap, mint nap így megy - hogy egyszerűen muszáj, fizikai-idegi szükséglet. Nem is önmagában a munka volna baj, hanem a folyamatos feszültség fönntartása és az emberi aljasság. Ez jelent olyan tehetetlen fájdalmat, amit nagyon nehezen dolgozok fel.
Este hét körül, sajnos, már én is elvesztettem a türelmemet, és az aktuális kiabálásra közöltem halkan és határozottan, hogy velem ne kiabáljon. Na, lett erre haddelhadd, mit képzelek én! Részleteket nem érdemes, magamat is kár újra belelovalni. (egy l, utánanéztem.)
Nem ér annyit ez az egész, hogy rámenjek.
És, hogy milyen a gondviselés? Délután fölhívott a volt főnököm, ahova mentem volna, hogy nagyon kellenék, megtalálták a megoldást. Egyelőre fél évre tudnának fölvenni szerződéssel, vállalom-e így? Vállalom, ennyi kockázat belefér. Csak még mindig ez se olyan biztos, hogy erre föl lehessen mondani. Pedig nagyon várom már a percet!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
De jó lenne, ha sikerülne!!!! Majd szurkolok! Fel a fejjel!
Köszi :)
(csak Bikfic meg ne lássa ;)
Mit???
Mit? én is az kérdezem. Vagy lassú a felfogásom, hogy nem jövök rá?
Lassacskán kezdek kapcsolni, legalábbis más ötletem nincs: csak nem a köszi miatt aggódsz? Najónézünkki, ha ennyire vaskalaposnak látszom! megsúgom, hogy én is szoktam ilyet írni, jajjaj :)
Eltörött a mécses kis Vackor? Nem baj, kell az néha.
Nagyon drukkolok Neked, hogy sikerüljön az a régi-új, mert ez így nem mehet tovább! Brumm, brumm-brumm. Igen.
Megjegyzés küldése