Esemény. Csütörtökön telefonüzenet vár, hogy hívjam vissza XY-t a kerületi önkormányzatnál. Elképzelni se tudtam, mi lehet. Igaz, hogy a kommunális adóhoz nem vallottam be a lakás alapterületét, mert elfelejtettem (nem a területet, a visszaküldést!), de azt nyilván úgyis tudják, majd kivetik, ha akarják, csak nem ezért üldöznek, velem a könyvtár is inkább levelezni szokott. Bár már túl volt a munkaidőn, mikor lehallgattam, visszahívtam és föl is vette!
Hogy Ön, azaz én, jelentkeztem 2006-ban szavazatszámlálónak és akkor nem tudták igénybe venni a segítségemet, de most! És, ugye, fenntartom, számíthatnak rám, mert nagyon.... Akkor mond is rögtön nyolc helyet, nagyjából a környéken, melyikben akarok lenni az állam kinyújtott keze és figyelő szeme. Persze, egyik se az én volt iskolám a szomszéd utcában, de később rájöttem, hogy az nem is baj. Ugyanis oda csupa környékbeli ismerős jön szavazni, és mind azt hinnék, hogy milyen rendes pártdelegált vagyok, nem magyarázhatnám el nekik, hogy én a közt képviselem. Persze, az se lenne szégyen, és nyilván a másik hegyi iskolában is lesz ismerős, még gyerekem is a szüleivel, hiszen az az iskola is a mi plébániánk körzete.
Most, persze, nem jön olyan jól a dolog, mint akkor jött volna, merthogy akkor boldog munkanélküli voltam és csak a kíváncsiság hajtott, most meg egy nap szabadságomba fog kerülni utána, mert különben nem bírnám ki a másnapot úgy, hogy aztán este még órát is tartsak. Meg bent is kínos lesz, mert teljesen másik oldalon álló a társaság, de majd lenyelik a békát. És mikor legyen az eskütétel és a bizottságok megalakítása? Hétfőn este 6-kor. Ezek az én idei óráim!
Viszont ma itthon voltsm, a decemberi kiírt, de ki nem vett szabadságomat élveztem, legalább ez ne vesszen el! Két napot úgyis elvesztettem, meg az egy hétnyi túlórámat. Jó, kifizetik, persze, de a pénzen nem tudok aludni :(
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Talán ha a szalmazsákba tennéd... akkor alhatnál rajta. :)
Ha csak úgy nem :)
De a szavazás utáni nap nem a te szabadságodat terheli. Kapni fogsz egy plusz napot, ehhez az önkormányzat ad neked igazolást. Legalábbis régen úgy volt. :)
Mintha én is olvastam volna ilyent, majd emgérdeklődöm.
Megjegyzés küldése