Vackor

Jaj, könyvtárosok, ki kéne már valamit találni, hogyan lehetne működőképes egy könyvtár! Ma fölfüggesztettem az örökharagot és lementem a könyvtárba, határozott céllal, amit, persze, nem találtam. Azért találtam mást, ki is vettem, ez azzal kezdődött, hogy a nagy, elektronikus ügyintézés sokkal lassúbb, mint a régi, kézzel olvasójegyre beírós volt. Mert lefagy, mert kiléptem és most nem tudok visszalépni, és mert hiába tetszettek meggondolni, hogy mégse azt a filmet viszik el, csak úgy tudom kicserélni, hogy újra fizetni kell, ezen aztán hosszú polémia, három könyvtáros + közönség. Aztán végre jöhettem én, és rögtön megállapította a gép, hogy nyáron lejárt a tagságim, egyből 2.500,- Ft, kellett nekem lemenni.
Kapcsolatunk továbbra is ingatag alapokon nyugszik, ma nem sikerült semmit jóvátennie, igaz, a meg sem tartott per költségét azóta se kereste rajtam senki.

Aztán hazafelé ballagtomban, hónom alatt a négy könyvvel - mert a szomszéd utcáig minek szatyrot vinni - a delikát-bolt kirakatában megpillantottam három, jól kinéző, kicsi Mikulást, ez éppen jó lesz a három fiúnak, gondoltam, és usgyi, be. Volt is még belőlük, a könyveket addig letettem a pultra, fizettem, és mivel visszajáró pénz nem volt, automatikusan a Mikulásokat kezdtem begyömöszölni a pénztárcába, az eladó nem kis ámulatára :)
Az első még befért, a második már nehezen, majd bájos mosollyal kivettem az elsőt is, újra fölsorakoztattam őket, eltettem a pénztárcát, utánaküldtem a táskába a Mikulásokat, fölnyaláboltam a könyvkupacot, szép hangosan köszöntem, és mackómódra kilibbentem az ajtón, magam mögött hagyva a megnyúlt képű eladót. Pedig amikor ásványvizet szokott vinni, teljesen normálisnak látszik - gondolhatta magában - azt még sose próbálta az erszénybe tenni! ;)