Mivel ma csak ketten voltunk bent, sorsolásos alapon én vittem el a postát. Ahogy ballagtam visszafelé a koradélutáni napsütésben, a következő felszólítást ütötte meg a fülemet: Récsöl, ne ugrájj má'!
Körülnéztem, egy cigány fiatalasszonyt láttam elsős korú kislánnyal, akit az iskolából vihetett haza. Éles medveésszel kikövetkeztettem, hogy a gyermek a szép hangzású, bibliai Ráchel nevet kaphatta, de nyilván azért, mert szüleinek egy szappanoperában megtetszett. Ott viszont bizonyára így ejtették folyton amerikaiék. Ettől most ez a szegény gyerek Récsöl. Jaj! Hát egy tanítónője sincs, aki helyretenné őket? Vagy úgyse lehet?
Sikerült végre találnom valakit, akinek épp megfelel az én második évét töltő hűtőszekrényem ajándékba. Semmi baja nincs, csak épp jól bevásároltam vele. Már akkor gyanús volt, amikor kiválasztottam, de hagytam magamat meggyőzni a semmit nem tudó (vagy éppen tudatos?) eladótól, és elhittem, hogy az az átlátszó ajtós, nem teljesen szigetelt fiók mélyhűtő. Hát nem az, csak 0 fokos tér. Hogy az minek külön, arról fogalmam sincs, mert a normál kaja elvan a +3-5 fokban, a pizza meg a 0-án is fölolvad egy nap alatt. Nekem viszont nagyon hiányzott, hogy egy fióknyi mélyhűtőm sincs, úgyhogy most újítottam. Méghozzá egyszerre nagyot, nemcsak fiókja van, hanem egész külön mélyhűtője, egybeépítve. Már Bikfic is nekem nyitogatta a múltkor a hűtőajtókat, aztán kicseréltük a tapasztalatainkat, és ma volt a nagy napja annak, hogy megvettem. De csak 31-én lesz a napja annak, hogy hazahozzák, mert akkorra vettem ki szabadságot, és addigra viszik el a régit.
Tanulság: mielőtt megveszem, mindennek előbb utána kell járni. Utánajártam-e a mostaninak? De még mennyit jártam utána! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
10 megjegyzés:
Jaj,hát én magyarázzam Neked? Olvasd el az egy héttel ezelőtti bejegyzésedet! :)
Vagy azt másnak nyitogattad? :((
Látom, fáztál már a pulóverben. :-)
Hahó, én értem, de a publikum! (na meg aztán ki emlékszik az én egy héttel ezelőttimre? nem vagyok én Jókai! ) :)))
A legszebb az egészben, hogy mostanra el is tűnt, amiről itt eszmét cserélünk, így aztán most már tutira senki nem ért semmit, hehe. :))
Így van. Egy szót sem értünk. Ezért én maradok a pulóver-kabát-témánál.
Én is ezen ámulok :o
Jaj, szegény kis Vackor ott fönt, a sarokban, nagyon morcos! :) Nem szereti a kapucnis kabátot? Vagy a télies hideggel van baja? :) Pedig a táj gyönyörű.
Vackor (nagy), ebben a hidegben fagyasztó téma?! Mindjárt cidrizni fogok! :))
1. Renátó, Vanessza, Zsülien, Ketrin, Mercédesz, Dzsenifer.
2. Fagyasztó - pizza - forró sütő.
:)
1. Myra, Mirjam, Claudia - ez az én névsorom a kicsiknél.
2. ?????? Hát én se fagyottan szoktam enni! :o
De ha várólistán van, mert a kedvenc 5kerem éppen akciós volt, akkor valahol csak kell lennie.
2. :))))))))
Ezt Borkának szántam, hogy ne vacogjon.
Megjegyzés küldése