Olvasgatom a híreket és az egyiken kiakadtam. Az egyik budapesti iskolában - alternatív iskola - megszüntették a tornasort a gyerekek személyiségi jogaira hivatkozva, mert nem lehet közöttük testi adottságaik alapján megkülönböztetést alkalmazni.
Megkérdezték a tanárnőt, miért tesznek így, elmondta, hogy szerintük frusztrálja a gyerekeket, ha valamelyiküknek mindig a sor elején, másnak pedig mindig a sor végén kell állnia.
Drága barmom, oszt az élet? Abban mit fog kezdeni ez az egyenlősdiben pátyolgatott alternativ gyermek? Vagy megparancsoljuk a zéletnek is, hogy egyként ossza a jót meg a rosszat, nehogy frusztráltak legyünk? De tudnék egy még jobb megoldást: méretre vágunk mindenkit a la Prokrusztész, kinek a fejéből, kinek a lábából, akit meg kell, azt megnyújtjuk. Ha kibírják, mindegy már nekik, hol a helyük a sorban.
Csak egynek lesz állandó helye: a piszén pisze kismackónak! ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Huhúúú, ez jó! :))) szegény tanítónéni, már elfelejtette, hogy az életben is van tornasor, sőt! még felmentést se lehet kérni.
Nem az iskolának, az életnek tanulunk? Szegény kis manók, nagy pofonok várnak rájuk a nagybetűsben, ha ezt így folytatja az iskola, még ha alternatív is.
Nem vagyok a poroszos iskola híve, de ez azért már túlzás!
Van némi pozitivuma is a hasonló (nem éppen ilyen) egyenlősdinek. Például iskolai koncerten, előadáson soha nem lehet gyereket azért a hátsó sorba rakni, mert például kövér, vagy nagyon suta. Jó nagy darab, dundi lányok ugrálnak az első táncsorban és egyáltalán nem gátlásosak v. szégyenlősek.Másrészt: a férjem mikor elkezdett itt tanitani, majd elájult, mikor közölték vele, h. minden tanitványának, akár csak fél éve tanul a hangszeren és alig tud valamit, szerepelnie kell a suli koncerten, h. bemutassa mit tanult ennyi idő alatt (elképzelhető mit tudott az ilyen) Közlöm, épp úgy megtapsolták, mint a jobbakat és a szülők meg szabályosan "elszálltak" a gyönyörtől, milyen ügyes a gyerekük. Na ja.. nagyon pátyolgatják a srácokat errefelé is, aztán mikor az austal idol elő- meghallgatáson a zsüri megmondja, hogy "neked semmi hangod nincs", vérig sértődnek, meg vitatkoznak, h. a zsüri rosszul "hallja".. mert előtte soha nem mondta senki, mivel a suliban nem lehet a gyerek lelkébe gázolni...
Hát ez szerintem a magyar zeneiskolákban is így van (s szerintem jól is van.) A vizsgahangverseny elején lépnek fel a kezdő zenetanulók, majd osztályfok szerint a többiek. A növendékekre meg inspiráló hatással van, hogy hallhatja, hogy honnan hová tart.
Megjegyzés küldése