Vackor

Ma csupa örömem volt. Csak olyan közepes örömök, de egy kismedvének ilyen őszi napra az is elég. Leginkább az, hogy ma rájöttem, jobban állok egy munkával, mint gondoltam. Annyira nem így gondoltam, hogy nem is mertem összesíteni, hány pályázattal végeztem eddig. Ettől kezdve szárnyakat kaptam.

Aztán tegnapra megjelent az újságunk. Egész pofás lett és most még a tartalmával sem vagyok (annyira) elégedetlen.
Meg tegnap még jópár gyerekem is előkerült, örültünk egymásnak.
Meg csak úgy is :)
És főleg, mert meg mertem szólalni, amikor mindenki hallgatott (ritka dolog nálam, de azért előfordul, a legnagyobb eredmény pedig az, hogy mindezt egy szemernyi indulat nélkül sikerült tennem, no, ez a legritkább) utána, persze, már egy csomóan fölbátorodtak, hogy igen, ők is így gondolják, csak, izé, nem akarták mondani... és most valami kezd helyrebillenni, ami eddig nem úgy volt.
Hogy a tegnapiakat miért most sorolom? Mert akkor fáradt voltam örülni.

Vízállásjelentés: délutánra szépen nőtt a Duna, a pesti rakparton a padok már vízben állnak, de a forgalom még ment. Most olvasom, hogy nemsokkal ezelőtt már lezárták. A budai oldalon az autók a vízenjárás tudományát mutatják be, a víz nagyjából egyszintben van az úttal, de még nem nyaldossa, a hídról olyan a látvány, mintha az utat és a vizet semmi nem választaná el. Szerintem reggelre azt is lezárják már.

Filó: délután a NOE-sok gyűltek a Parlament előtt. Feléledt bennem a régi dilemma: nem megyek oda, olyan kevesen vannak. De ha senki nem megy oda többnek, akkor sose lesznek sokan. És minek menjek, úgysincs értelme. De mi kell történjen, amiről úgy gondolnám, hogy van? Tavaly szeptemberben, persze, kimentünk mi is, de annak akkor még volt ígérete. Csuda se tudja, dehát nem vagyok egy tüntetős fajta. A végképp nem vonzó az volt, hogy a gyülekezők nagyrésze vagy idős volt vagy rosszarcú, mindkét kategória az ott vagyunk mindenhol. A többi nyilván munkából jött és nem ért még oda.