Kőcsipkék

Kőcsipkék, kőrengeteg, Köln.

Nem tetszett.

Lehet keresgélni az okokat, hogy azért-e, mert szinte végig szakadt az eső és erős, hideg szél fújt, vagy inkább, mert az addigi békés, nyugodt kisvárosok után egyszerre belezuhantunk a világváros nyüzsgésébe, emberáradatába; azt hiszem, inkább ez az utóbbi.

Maga a dóm kétségtelenül monumentális, nyaktörő látvány. Az akkori idők (1322) legnagyobb katedrálisát akarták felépíteni. Sikerült is, noha az építkezés vallási feszültségek, anyagi gondok miatt több, mint négy évszázadon át szünetelt, csak a XIX. század második felében készült el teljesen a templom.

Számos látnivalója közt két igazán értékes van: a háromkirályok önmagában is háromhajós templomot formázó arany ereklyetartója (a sűrűhálós védőrács és az elhelyezése miatt nem jól fényképezhető) és a 969-ből származó ún. Gero-kereszt, ami a nyugati világ legrégebbi ismert, nagyméretű feszülete. Nevét az adományozó püspökről kapta. A sötét templomban egyedül ez ragyogott föl. Nyilván a dóm is jobb emléket hagyott volna bennem, ha a bizonyára gyönyörű üvegablakokat a napfény világítja meg, de csak a ború és a színtelenség, meg a kószáló turisták özöne.

Egy kedves jelenet volt: káplán atyát – aki papi civilben volt – megszólította két fiatal lány, hogy áldja meg az ott vásárolt keresztjüket. És a kanadai lányok a német templomban vásárolt emléket magyar áldással vihették haza :)

A programunkban szerepelt, hogy meglátogatjuk a kölni múzeumot és bepillanthatunk a gyártásba is. Valahogy ez is furcsára sikeredett. Egy rendkívül párás helyiségben meghallgattunk egy hosszú-hosszú előadást (fordítással, dupla idő!), láttunk egy régi lepárló berendezést és sok-sok üvegcsét. A lényeg, amire az egész ki volt élezve, hogy amit mi kölniként ismerünk, a 4711-es, az egy galád hamisítvány és egyedül ők az igaziak, a Maria Farani hajdani műhelyéből származó Eau de Cologne azaz a kölnivíz.

Gyanítom, hogyha a 4711-eséknél jártunk volna, ott ugyanennek a fordítottját mondják el; mindenesetre, azt hiszem, egyikük se jár rosszul ezzel a kétszáz év óta tartó marakodással.

Mivel, amikor onnan is kijöttünk, még mindig zuhogott, az ernyőt pedig a szél miatt nem lehetett kinyitni; a további gyalogos városnézésről lemondva, betelepedtünk egy sörözőbe és megkóstoltuk a Köl…., - elfelejtettem a nevét a helyi sörkülönlegességnek. (Gyorsan utánanéztem, mire jó az internet, mégse maradjak szégyenben, Kölschnek hívják és jó. Az utóbbit nem az internetről tudom ;)

Kissé megvidámodva buszba be és nem különösebben nehéz szívvel tovább. Ha összejön, valamikor még egy esélyt adnék Kölnnek, hogy szebb napokban is megmutassa magát.