szerda, augusztus 22

Kéne már írni, mert aztán morcosak lesznek az olvasók. A tűzijátékról éppen azt akartam írni, mint Bikfic, hogy úgy tesznek, mintha az egész aug. 20. csak erről szólna, és mintha ebben az országban most ez volna a legfontosabb kérdés. Kenyeret és cirkuszt! - lassan már csak a cirkusz marad.

De 20-án este fölborult a napom, aztán már nem is írtam. Estére elvállaltam a templomot, ne kelljen a város másik felén lakó sekrestyésünknek oda-vissza közlekednie a lezárt városon keresztül, ha én meg tízpercnyire vagyok. Nem is lett volna semmi gond, fél hét tájban szépen véget ért a mise, viszont akkorra kitört a vihar, méghozzá valami eszméletlen vihar. Aki benne volt, tudja, aki nem, úgyse tudja elképzelni. Persze, hogy nem volt szívem szegényeket kizavarni az esőbe, én se szívesen indultam volna még haza, majdnem fél nyolc volt már, mire zárni tudtam. Az igazi tragédia azonban ezután történt. Még javában cikáztak a villámok, amikor hazaértem, gondoltam, lefényképezem, aztán másnap jöhet a blogba (mert akkor be se mertem kapcsolni). És addig-addig ügyeskedtem ott az ablak mögött, hogy egyszercsak zsupsz! kicsúszott a fényképezőgép a kezemből. Pont az orrára esett :(
Persze, éppen kint volt az objektív, el is görbült, azóta nem tudja behúzni, és nem is fényképez, csak sípol, ha bekapcsolom. Kétségbe vagyok esve. Úgy szerettem, annyifele volt velem, úgy a kezemhez nőtt (és csak most nem akasztottam a zsinórját a csuklómra)! A gyakorlat az, hogy a digitális gépeket roppant drágán javítják, hogy inkább újat vegyenek. De én nem akarok újat!

Egyelőre viszont szervizt se találok :(
Brühühü....

Bent ma három hét szabadság után bejött a fönökünk. Rosszabbra számítottunk tetemrehívásilag, most csak kettőnket pécézett ki, de jó passzban voltam, jól viseltem. Utána azt mondtam a többieknek, úgy érzem, én vagyok az iciri-piciri ökröcske. De ez már tudathasadás egy medvénél :)

4 megjegyzés:

Borka írta...

Én is mindig félek, hogy az a picike gép egyszer kiesik a kezemből. Sajnálom, hogy veled ez meg is történt, de adtál egy jó ötletet, hogy a csuklómra tegyem a szíjat. Olyan nagyeszű vagyok, hogy ez nekem eszembe sem jutott! :)
Ökröcske? Ez aranyos, de maradj inkább simán kicsi Vackor! :)

Névtelen írta...

Jól tetted, hogy a vihar alatt nem kapcsoltad be a számítógépet. Ha vihar van, én még a konnektorból is kihúzom a számítógépet meg a TV-t.

Névtelen írta...

Ez a fogyasztói társadalom, sajnos. Ha elromlott (divatjamúlt, régi), gyorsan másikat helyette! Ráadásul én elvittem az enyémet a márkaszervízbe, ahol nem javították meg, hanem elküldtek vele máshová. Itt adtam fel és vettem egy újat.

Vackor írta...

Ettől félek én is, de egyelőre még nem adom fel.
Borka, én eddig mindig föltettem a szíjat, csak most itthon nem, mert itt nem töreténhet baj :(