Vackor

Ha nekem igazi fiam lett volna, és nem ilyen fogadott, az biztos, hogy ez a bozontos mackóbunda már rég hófehér lenne, mint a jegesmacié. Merthogy ma utazott haza délután a háromnegyed hatossal, de reggel még utolsó misét mondott (tele volt a templom), még össze kellett pakolni a hétvégére ittmaradt holmit, még rendesen elköszönni a plébánosától és mellesleg gyorsan még lement a Balatonra. A kórusból mentek néhányan egyikükhöz, hívták, valaki még azt is vállalta, hogy délután visszahozza Pestre, hát hogyne ment volna élvezni a nyarat, négyre visszaér, jó lesz az.

Úgy egyeztünk, hogy negyed hatkor találkozunk a vonatnál, odaadom az úti elemózsiát, meg az ajándékaimat, leveleimet, amit az otthoniaknak szánok, mert hát én se tudtam hamarabb összekészíteni, hmmm. Nagyon elhatároztam, hogy nem aggodalmaskodom, úgyis fölösleges, egészen biztos, hogy késve fognak fölérni, csak idegesíteném magamat vele.
Így csak 16,40-kor csörögtem rá - a pályudvar felé menet - hogy tudjam, érdemes-e egyáltalán kimennem. Ó, már legalább Pesten volt! Igen, mindjárt indul, ki fog érni. Nem, nem is kell taxi, majd ha elakad a busz, akkor átszáll róla. Csak még....
17,18 - legyek kedves, mondjam meg, melyik vágányról indul a vonat, hogy egyenest oda tudjon jönni. És hol van az ötös vágány?

Állok a vonatnál, még 20 perc - ó, ideér, nem gond - már csak 14... egy szatyorba összerakok mindent, hogy futtában a kezébe tudjam nyomni..., 12... nem, nem fogok semmit se szólni, nem mondom, hogy miért kellett még lemenni a Balatonra... 10... de mit fogok adni vacsorára, tizenegyig ott fog ülni, hiszen a kulcsokat leadta már, és csak éjfél előtt megy a következő vonat, na, ott fut valaki!... de nem, mégsem,... 9 ... lelki szemeim előtt a kép, ahogy fut és éppen kigördül a vonat, jaj, csak föl ne akarjon ugrani az utolsó lépcsőre, még elvéti az ugrást... 8 ... vajon ért a kalauz magyarul, ha mondom, hogy várjon még? ...7 ....hogy honnan került elő egyszerre? itt nyargal már szembe, jó időre futja körbe a Keletit, hátizsákkal, táskával... na, szállj föl gyorsan!, ..... adom a kezébe a szatyrot..... dehát ez a 428-as kocsi, a jegyem meg a 425-re szól........szállj föl!!!!!.... már fönn áll az ajtóban, állhat nyugodtan, nem jön már senki... kicsit liheg még a futástól, nem kellett volna lemenni a Balatonra, de olyan jó volt! ... én nem mondok semmit, mondom nyomatékkal... nevet, az arcát megkapta a nap, a szemében a víz, a szél, a ma és a tegnap öröme, lenyújtja még a kezét: köszönök mindent ....jó vonatra szálltam? kérdi szemtelenül ..... sípol a kalauz és már csak integetek.

Búcsú? Fájdalom? Ugyan! Megkönnyebbülés.

Ahogy ülök a buszon hazafelé, hirtelen az a gondolat ugrik be, hogy mit fog majd szólni édesapám, ha elmesélem, hogy a gyerek már megint alig érte el a vonatot. Egyik se, másik se, mégis ösztönös, magától értetődő a gondolat. A helyemen vagyok és így kerek az egész.