Tűzróka hívja vackorokat! Jelentem: egy szép, kövér vírust sikerült beszednem, pedig teljesen ártatlan vagyok. Szegény fiú megküzdött vele, hatra jött, és most ment el kilenc után. Most el vagyok látva irtó jó vírus ellen valókkal (pedig eddig is voltak :( és kezdek barátkozni a róka komával, merthogy az biztonságosabb.
Rengeteg mesélnivalóm lenne, már szinte hiányzott. Rohangásztam folyton, pénteken, például Csepelre, ahova egy tudományos konferenciára voltam meghíva a munkástanácsok szerepéről 56-ban, ahol a még élő munkástanácsi vezetők és azok hozzátartozói voltak a díszvendégek. Valóban, minden 56-os megemlékezés, film, kiállítás, akármi, elsősorban a fegyveres harcról szól, pedig a munkástanácsok - bár kevésbé látványosan - de létszámban is nagyobb erő felett diszponáltak és egészen 57 tavaszáig próbáltak működni. Egy nagyon jó előadást hallottam - a többi annyira nem ragadott meg - sok minden megvilágosodott belőle nekem is (egyik következő életemben ezzel is kéne foglalkozni, mert eléggé felületesek az ismereteim; amikor még kérdezhettem volna, nem nőttem föl hozzá, most meg már nincs kitől). Négyen voltak ott a még élők közül, egyikőjüket én is személyesen ismertem, másikuk meg, kiderült, hogy édesapámat ismerte még, hozzátartozók egy özvegy meg én, amúgy a szűk történész szakma, nem volt túl nagy az érdeklődés. Fura érzés lehet, amikor ott ül az ember és már történelem lett belőle.
Szerdán a középsőkkel is véget ért a tanév, én már nemcsak a ció-nál tartok :) Szeptemberben meg a városmisszió miatt csak a hónap végén fogunk kezdeni, három és fél hónapra nyúlik a szünidő, ilyen se volt még! Legalább lesz idő kitalálni, hogyan tovább.
Káplán atya tegnap éjjel, vagy inkább már ma, a gimnazistákkal éjszakai futásra ment, mert kölcsönösen viszik bele egymást minden őrültségbe. Létezik Pesten, minden hónap második péntekjén, hogy amikor az utolsó 4-6-os villamos elment, valamikor éjfél után, akkor a fiatalok csoportja végigfutja a villamos útját a síneken, át a városon, a Móricztól a Moszkva térig 9 km-t, még honlapjuk is van, bárki csatlakozhat hozzájuk. Összesen vagy ötvenen futottak a péntek éjjel igencsak eleven városon keresztül, úgyhogy a kis és a nagy gyerekeink teli vannak élménnyel a kaland után. Aztán még haza is kellett gyalogolni (azt már nem futották), háromra már akár sikerült ágyba is kerülniük. Azért a nagygyerekre reggel rácsörögtem mobilon, mert az öregek rosszul tolerálják, ha elmarad a reggeli mise :)
Egy egész más, de, sajnos, jellemző: meghalt a házban valaki egyedül élő (rendesen, kórházban) , én pedig az egészet csak két és fél hét után tudtam meg véletlenül a háztakarítótól. (Tőle szoktam mindig csütörtökönként megtudni az összes házbeli híreket, pedig ő csak egyszer jön a héten.) Az én nemlétem ugyanígy nem tűnne föl senkinek a házban hetekig, megszokták már, hogy reggel megyek, este jövök, nem látnak. Ha nem lenne a templom meg a munkahely, simán újsághír lehetne belőlem: három hét után törték rá az ajtót...
Bírósági végzést kaptam a héten a könyvtári könyvek miatt, hogy fizessek tízezer-valahány forintot! Ma lementem és a fejükhöz vágtam a könyvtárosoknak (bocs, könyvtárosaink), elnézést kértek, igen, rendezve van. Csak az eljárási illetéket kell megfizetnem csekken a Magyar Állam javára. (Csúcs a szöveg, lehet, hogy majd idézek.) Szíttam a fogam, de beletörődtem. Mondtam, adjanak csekket. Azt ők nem tudnak. Akkor hogyan fizessek? Nem tudják. Halkan közöltem velük, hogy innentől fogva én egy lépést nem teszek azért, hogy fizethessek.
Érdekes, hogy a bíróságokon a normál peres eljárások tárgyalásának kitűzéséig is két év kell, az én nyolchetes késésemet meg pillanatokon belül a végzésig juttatták. Még a végrehajtó is benne van már!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Én is a Firefoxot használom, nagyon meg lehet szokni, gyorsabb és többet tud, mint az IE. Meg fogod szeretni, majd meglátod. :)
Éljen, éljen, hogy újra itt vagy! :)
Nagyon rendes könyvtárjáró leszek ezentúl, ezek tényleg nem cicóznak.
A tűzrókát én is szeretem.
És milyen vírusod volt?
keyhock.exe
Megjegyzés küldése