Vackor

Mára fáradtam el teljesen. Egyrészt az egész heti hajtás törvényszerűen lecsapódott ma, azt pedig nem gondoltam, hogy a dögmelegben, a súlyos kötetekkel a várost járni ennyire fárasztó. Közben még egy konferenciára is benéztünk egy bő órára a határon túli magyar közoktatás helyzetéről, mert a hivatalsegédi feladatok mellett azért még szakmai színvonal is van. Örömteli és fájdalmas volt ott lenni, látni, hogy mennyi tenni tudó és akaró ember van, fájdalmas meg - mindenért, ami ott elhangzott.
Aztán még ügyeltem is másfél órát, hiszen a többiek is járták a várost, valakinek meg mindig bent is kellett lenni. Végül a "csak széthordják és mehetnek" mai ígéretéből az lett, hogy kettőkor tudtam eljönni (a többiek se korábban), hazafelé még a hónom alatt egy kötettel, ami úgyis útba esett.
Még az ótépébe beloholtam, dolgom végezetlenül meg kioldalogtam onnan, mert a 26-i fordulónapot, ha hétvégére esik, csak utána tartják meg, nem előtte.

Amikor hazaértem, és végre megebédeltem, muszáj voltam ledőlni egy gyönge órára, amiből több is lehetett volna, ha megnézem az elvirában, mikor érkezik Elli néni vonata Nagykanizsáról és nem hiszem el neki, hogy 3/4 5-kor. De elhittem és kimentem akkorra, a vonat viszont csak 3/4 6-ra jött. Pályaudvaron bőgni hülyeség, ahhoz ott túl sok az ember, és különben se értették volna. Meg ahhoz is sokan voltak, hogy ott leüljek. Ahhoz meg az idő volt kevés, hogy hazajöjjek, úgyhogy elmentem végre megnézni az Onkológia kápolnáját, ott szépen elvoltam, úgyis éppen szentségimádás volt. Elli néninek, persze, egy szót se szóltam a kavarásról, minek, annak viszont örültem, hogy káplán atya eleve nem tudott kijönni, joggal gratulálhatott volna nekem.

Ma már az épület sarkánál voltam a városjárásból visszatérve, amikor egy tétován álldogáló, vak fiatal nőt vettem észre. Erőt vettem magamon, megszólítottam, azt hittem, csak kis úttörőt kell játszani, átkísérni a lámpánál, ha akar, ha nem. De kiderült, hogy eltévedt, már régen túljött azon az intézményen, ahova menni akart, visszakísértem, mert neki mégse mondhattam, hogy amikor eztmegazt látja, majd forduljon balra. Azt hiszem, ez volt az első pillanat ma, amikor nagyon sajnáltam - magamat.

Holnap egésznapos kirándulás a nagynénémmel a temetőbe, utána három napra elvonulok remetének, senkit nem akarok látni, sehova nem akarok menni, tessék engem békén hagyni!

Van horgony.