Ha ünnep, akkor legyen ehhez illő a bejegyzés is.
Megint tanultam valamit, természetesen a kicsijeimtől (szokjuk egymást, csiszolódunk).
A múlt órán az imádságról beszéltünk, elég szépen, értelmesen. A vége felé eljutottunk az imádkozós testtartásokig. Az összetett kéznél hamar megegyeztünk, mi mindent is jelenthet, aztán kérdem tőlük, vajon milyen imát mondhat a pap az oltárnál, kitárt karral. Reméltem, hogy kis segítséggel sikerül megtalálniuk a "hivatalos" megoldást, a könyörgést, esetleg a dicsőítést. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, megszólalt az egyik fő-csibész: Istenhez öleli a világot.
Hacsak nem lesztek olyanok, mint a gyermekek... :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
De szép gondolat! Csodálatos dolgokat lehet a gyerekektől tanulni.
Egészen meghatódtam...
Én is :)
Ezért meséltem el.
Megjegyzés küldése