Vackor

Eldöntöttem: a blogot magamnak írom. (Hogy interneten, az csak valami születési hiba :)
Ezentúl is az lesz benne, ami nekem fontos és kedves, velem történik, szóval napló és egoblog ez a javából. És ha egysíkú, az is én vagyok, nem fogok azon agyalni, hogy változatos gondolatokkal és eseményekkel színesítsem, ha éppen nincsenek.
Aki szereti a csöndes folyóvíz eseménytelenségét (na, ez azért erős túlzás velem kapcsolatban, meg költői, de kissé zavaros kép), az olvassa ezután is, aki izgalmakra és újdonságra vágyik, az biztosan rátalál máshol. Ennyi az esős napokra rendelt filozofálásból és bloglélekből.

Ma délután volt a gitáros együttesünk 20 éves jubileumi koncertje. Nagy dolog ez, vasárnapról-vasárnapra ennyi időn át kitartani, A húsz év alatt nem volt egy olyan vasárnap se - a nyári szünetek kivételével - hogy elmaradt volna. Generációk nőttek föl és cserélődtek ezalatt. Amikor elkezdték, alig voltam idősebb, mint ők, tegeződő jóbarátságban voltunk. A maiak már mind néniznek és jórészük gyerekem volt. Végigkísértem a húsz évet, ha kellett, védtem őket, (néha elgondolom, majd egyszer, odafönn, ülünk egy felhőn a plébánosainkkal és összenevetünk a harcainkon: Ugye, érdemes volt? :) biztattam, ha arra volt szükség, kiosztottam, ha rászolgáltak. Jó volt ma csöndben, háttérben, részese lenni az ünnepnek is.

Nagy együttes volt ma, nagy kórus, eljött mindenki régi is, aki elérhető volt. Örültek, hogy újra együtt játszanak, azokkal is, akiket már talán nem is ismernek. Jó volt látni az arcukat.