Vackor

Különleges hittanórám volt ma, vendéget hívtam, mind a két csoporthoz. Egy olyan fiatal, ferences szerzetespapot, aki az én nevelésem, az én kezem alatt kezdett el ministrálni, hittant tanulni. Büszkeség ez mindenképpen, és jó érzés volt hallani, ahogy mondta a gyerekeknek, hogy még náluk is kisebbként ült ugyanebben a teremben éveken át és hallgatott engem, és valójában innen indult a hivatása. A legelső csoportomból való..., eddig az egyetlen.
Akkor még semmit nem tudatosan, pedagógiailag tettem, csak a szívem és a lelkesedésem szerint.

Azt hiszem, minden hitoktatónak öröm, ha megadatik, hogy legyen egy pap is a tanítványai közül, aztán már csak imádkozni lehet érte, hogy jó pap maradjon. Furcsa volt látni őt, hallgatni ahogy beszélget a gyerekekkel, és visszaemlékezni az ő csapatukra. Egy fotóalbumot is hozott magával, amiben volt néhány kép kirándulásokról, táborokról, a gyerekek örömmel fedeztek föl engem is a képeken. 81-82-ben lehetett, akkor még nem is volt szabad világinak hittant tanítani, csak úgy teljesen partizán módon csináltam, az akkori plébánosunk megbízásából.

A meghívásra meg azért került éppen most sor, mert a ferences rend idén ünnepli a pápai jóváhagyásának 800. évfordulóját, Szent Ferenc ünnepe pedig a múlt héten volt.

A ma estét is a szép napok közé lehet besorolni. És az "ünnepi hét" még mindig nem is ért véget, holnap újkáplán jön hagyományos "hegyi esték" programunk keretében El Camino-t vetíteni és mesélni róla. Szerintem tele lesz a templom :)