Vackor

Dunaújváros nem adta a vidéki Magyarország élményét (bár kétlem, hogy ebben az időben lett volna olyan hely, ami bármiféle élményt is tudott volna nyújtani). Nincs mit mondani róla. Egy város, amelyben, ha nem is megállt az idő, mert próbálkoznak, próbálkoznak, de nagyon megülte. Amiért viszont mentünk, az intézmény él és fejlődik, az rendben van, úgyhogy szakmailag igazán hasznos három nap volt, főleg, ha azt is eldicsekszem, hogy ez volt az első önálló, ilyen jellegű kiküldetésem. Készültem is rá nagyon alaposan, és úgy érzem, nem vallottunk szégyent. Egész más élesben, és úgy, hogy én vezetem, mint amikor csak ott voltam más mellett. Tetszett.

Sajnos, az utolsó nap utolsó perceiben sikerült megfáznom, ufóvonattal jöttünk ma haza, és nemhogy nem fűtöttek, de valami olyan dermesztő hideget fújtak, hogy teljesen betett, hiába tettem a fejemre a kapucnit, a lábamra a kabátot (mert ott jobban fáztam, mint középen), nem tudtam kivédeni, érzem. Ez nem hiányzott.

Teljesen kzökkentem most az időből, föl se fogom, hogy holnap péntek, be kell menni (az a kisebbik baj), a nagyobbik, hogy missziós hétvége, az én reszortom holnap este van, gyerek-szentségimádás, mondtam egy hete Kisbalázsnak, hogy a három hosszabb "elmélkedésből" az egyiket vállalom, lelkesen ráharapott, hogy oké, akkor a befejezőt lepasszolom neked (kezd természetesen tárgyalni ;), most itt tartok, hogy jé, tényleg, én azt elvállaltam. De hogy mit fogok mondani, abból egyelőre csak az irány van meg, mert a témát közösen határoztuk meg, amire fölfűzzük az egészet. És a nagy eszemmel belementem, hogy a befejezőt tartsam, amihez, persze, előnyös volna tudni, hogy ő miről beszél az előző kettőben. De erre már nem lesz mód holnap estig, nem baj, összegondolom a magamét, aztán majd alakítom, amíg hallgatom az övét. Legalább sose unalmas az élet, mindig öröm hazajönni :)