Lám, ha szabadságon vagyok, még a piac is belefér, jó játék volt, máskor is lehetne. Még vidám sárga virágot is vettem, itt vírit.
És azt köszönti, hogy nagy-nagy meglepetésemre díjat kaptam! Similis jóvoltából én is részesültem a Kreatív blogger-díjban! :)) Nagyon örültem, mert már azon gondolkodtam, kreatív vagyok-e én, de most már biztos :)
A szabályban foglaltaknak majd eleget teszek, egyelőre még hozzá kell szoknom a gondolathoz :)
Ezen kívül is voltak a napnak fontos eseményei, legfőképp az, hogy jelentkezett szakállas :) azaz a hazatért zarándok, de csak sms-t küldött a faluból, hogy holnap még megpróbál beugrani, holmija is van itt még, de nem tudja, mikor jut ide, majd csak sikerül időpontot egyeztetnünk, hogy lássuk. Plébánosunk már találkozott vele, mert tegnap este itt volt bejelentkezni, megbeszélni még, amit kell, azt mondja, nagy szakálla van. Csak ez hiányzott még az új helyén!
És hát a várvavárt másik nagy esemény: bemutatkozott az új fiú. Bizony, hogy Kisbalázs, a szó mindenféle értelmében. Abban is, hogy míg a fiúknak – akik kosárlabdacsapatot alakíthatnának – jó, ha a könyökük körül szaladgálok, addig neki szépen a válláig érek. Mise után arra mentem be a sekrestyébe, hogy szerényen mondja Zolinak: kaphatnék majd egy rövidebb stólát? Hát, igen, át kell alakítanunk a felszerelést, varrhat az oltáregylet.
És Kisbalázs minden másban is, éppolyan, mint a fényképen. Csak néztük, néztük ezen a reggeli misén, és rájöttünk, mennyire elfelejtettük már ezeket a riadt, kezdő éveket. Igaz, káplán atya annak idején újmisésként is három évvel idősebb volt, mint ő most, és ez ebben a korban sokat számít. De Kisbalázs is ugyanolyan, mint ő volt: két nagy szem és tétova mosoly.
Azért visszagondoltam, káplán atya, szolgálata első pillanatától, maga volt az áhítat, a sugárzás, és eleinte csak a liturgiában tudott feloldódni, abban volt otthon. Újkáplán pedig a megtestesült bizonyosság, hit, nyugalom, és kezdetben ő is csak a liturgiában tudott önmaga lenni. Kisbalázs pedig a rebbenő izgalom, a csodálkozás, a mi torkunkat is elszorító megilletődöttség. A liturgia még nem biztos vár a számára, inkább az is kihívás, ámulat, kaland, aminek boldog sóhajjal ér a végére :)
Milyen érdekes, mennyire pontosan tükrözik ezt a fényképek! Csak vissza kell nézni káplán atyát, akár két évvel ezelőttről (május 25.), vagy újkáplánt a tegnapi képen vagy éppen Kisbalázst. Na, jó, visszateszem, amit a múltkor levettem:
Lesz vele dolgunk, azt már látjuk. Aztán évek múlva, majd egyszer, megint bőgünk, ő meg örül, hogy itt nőtt föl :)
És Kisbalázs minden másban is, éppolyan, mint a fényképen. Csak néztük, néztük ezen a reggeli misén, és rájöttünk, mennyire elfelejtettük már ezeket a riadt, kezdő éveket. Igaz, káplán atya annak idején újmisésként is három évvel idősebb volt, mint ő most, és ez ebben a korban sokat számít. De Kisbalázs is ugyanolyan, mint ő volt: két nagy szem és tétova mosoly.
Azért visszagondoltam, káplán atya, szolgálata első pillanatától, maga volt az áhítat, a sugárzás, és eleinte csak a liturgiában tudott feloldódni, abban volt otthon. Újkáplán pedig a megtestesült bizonyosság, hit, nyugalom, és kezdetben ő is csak a liturgiában tudott önmaga lenni. Kisbalázs pedig a rebbenő izgalom, a csodálkozás, a mi torkunkat is elszorító megilletődöttség. A liturgia még nem biztos vár a számára, inkább az is kihívás, ámulat, kaland, aminek boldog sóhajjal ér a végére :)
Milyen érdekes, mennyire pontosan tükrözik ezt a fényképek! Csak vissza kell nézni káplán atyát, akár két évvel ezelőttről (május 25.), vagy újkáplánt a tegnapi képen vagy éppen Kisbalázst. Na, jó, visszateszem, amit a múltkor levettem:
Lesz vele dolgunk, azt már látjuk. Aztán évek múlva, majd egyszer, megint bőgünk, ő meg örül, hogy itt nőtt föl :)
3 megjegyzés:
Kisbalázs:)))))
Igen, talált :)
A díjon majd gondolkodom.
:)) Örülök,hogy segíthettem:))
Megjegyzés küldése