
Az adományozót ugyan már megneveztem, de álljon itt még egyszer: Similis jóvoltából kerülhettem be a Kreatív Bloggerek dicső csapatába.
Itt meg a játékszabályok:
· kihelyezzük a logót a blogba (lám)
· megnevezzük az adományozót (duplán is)
· továbbá válasszunk ki 5 olyan blogírót, akiknek mi is szívesen adnánk (ld. lejjebb)
· végül hagyjunk üzenetet a kiválasztott blogjában, nehogy lemaradjon a díjkiosztásról (megyek!)
Az 5 már nem jön össze, hiszen lassan mindenki megkapta, akiknek én is adtam volna, de kettőt én is tudok még, akiknek jószívvel adom tovább a díjat:
Az egyik Éva (korábban Kecupp néven olvashattuk) akinek kreativitását abban a számtalan ötletben és a kitartásban csodálhatjuk, ahogy szeretett hivatását minél jobban, minél inkább a gyerekekre szabottan igyekszik megélni. És blog-ügyben is több blogot tart a tűzben, ha még tartja őket, ami nálunk, több-blogosoknál általában eléggé időszakos teljesítményt jelent.
A másik pedig Aubergine, akinek a blogjára elég csak ránézni, hogy a kreativitást észrevegyük. Az ételek saját készítésűek, a borok saját kóstolásúak és értékelésűek és természetesen a fotók is sajátok. Sajnos, egy ideje most már nem ír bele, de hátha a díj is új lendületet ad, ha már ráérő időt nem tud adni :)
És most megyek, szólok nekik :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése