Vackor

Gyűlölöm a ksizolgáltatottságot. Gyűlölöm, hogy el kell tűrnünk mindent, hogy kikérhetem ugyan magamnak az üvöltést, a lehülyézést, de meg kell alkudni, mert munka kell, megélhetés kell; nem is az a zsebpénznyi fizetés, hanem a tb, a szolgálati idő, az emberszámba vevés, mert a munkanélküli másodrendű ember, ezt már megtapasztaltam.
Az külön pech, hogy lehetne ez normális hely is, de nem az.

Szabadságon vagyok ma, annyi mindent terveztem mára, aztán a fejem búbjáig meg vagyok fázva, csak döglöm itthon.
És elegem van abból is, hogy mindenkivel én törődjek, én segítsek, elég már! (Azt nem mondhatom, hogy velem meg senki, mert úgy kellett leállítanom reggel a törődőket, hogy hagyjanak békén, nem kell semmi, menekült is mindenki háromkilométeres körzetben.)

Van ilyen, na.

(Az olvasóknak meg majd terápiás díjat fizetek, még így is olcsóbb, mint egy pszichoterápia.)

És még Kinderpingu sincs itthon. Csak muszáj lemennem. Útközben, asszem, betérek a kápolnámba, ott van fűtés, el lehet üldögélni egy negyedórát. Aztán csak néznek, hogy bement egy ember, kijön egy kismackó :)