Reggel fűtöttek a buszon :)
Olyan jólesett, főleg a lábamnak, hogy nem is szálltam le, gondoltam, legalább megnézem, hova kanyarodik be az új járat, aztán majd a 15-össel megyek tovább. De arra meg annyit kellett várni, hogy elkéstem, és ráadásul rettentően fáztam közben a meleg buszból kiszállva.
Munka, munka.... semmi más. Holnap fölhívom a szervizt, ahol a fényképezőgépem van, két hétre ígérték a javítást, de még az árajánlattal se kerestek meg. Már a múlt pénteken is fölhívtam őket, mondták, hogy ó, igen, még bevizsgáláson van (úgy látszik, a gépnek is időpontot kell kérnie, mint az embereknek az ultrahangra), de a hét elején feltétlenül. A hét eltelt.
A hétvégém fárasztó lesz: a sekrestyés és a helyettese nem tudtak megegyezni szabadnap-ügyben, erre jöhet az egyáltalán nem nevető harmadik :(
Nem így terveztem a vasárnapot. (De legalább végre egyszer nem első vasárnapot fogok ki, nem lesz nyitva az urnatemető.)
A jövő hét húzós lesz, munka orrvérzésig, csütörtökön, pénteken este pedig páran kimegyünk káplán atyához, mert élete első triduumát tartja. A triduum az lelkigyakorlatos szentbeszéd-sorozat három napon keresztül, átlag félórás beszédekkel, nagy ünnepek előtt szoktak ilyent tartani, például a templombúcsú ilyen. És mivel róla elfogultan se lehet mondani, hogy született szónok volna, innentől izgalmas a dolog, úgyhogy ott leszünk biztatóul.
Hogy a csüt-péntek hogyan három nap, mielőtt megkérdezné valaki. Hát úgy, hogy szombaton már nálunk is városmissziós program lesz este, akkor itthon a helyünk. De addigra már úgyis belejön :)

3 megjegyzés:
Járt utat járatlanért el ne hagyj! - de akkor meg hogy megy előbbre az emberiség? :)
Akarod mondani, a mackóság ;)
Jaj, tényleg! Bocs! :);)
Megjegyzés küldése